Végérvényesen közeledik a nyár, s ezzel párhuzamosan a rövidnadrágok, az apró szoknyák – a dolgozók is elengedhetik magukat?

Nyilván senki sem követelheti meg a dolgozóitól (pláne, ha nincs légkondicionálás), hogy nyakig begombolkozva nyomja végig a napokat akkor, amikor odakinn már harminc fok fölé kúszik a hőmérséklet – de az is tény, hogy a rövidnadrág, vagy éppen a falatnyi szoknya sem éppen vásárlóbarát megoldás. A boltunk ugyanis elveszíti minden komolyságát akkor, ha az ott dolgozók túlságosan lazára veszik a figurát, márpedig ezek a ruhadarabok ezt sugallják. Úgyhogy a leghelyesebb, ha a hosszú nadrágból nem engedünk – szerencsére azért most már vannak olyan ruhadarabok, amelyek könnyű anyagból készülnek, így akkor is ki lehet húzni bennünk a munkás órákat, ha valóban nagyon meleg van. Ráadásul, ha nincsen légkondi, azért egy ventillátort bármikor könnyedén, különösebb anyagi ráfordítás nélkül beszerezhetünk: ennek az az előnye is megvan, hogy egyfelől túl sok energiát nem fogyaszt, másfelől azzal, hogy mozgatja a levegőt, a kellemetlen szagokat is eltünteti.

Hogy egy növény, vagy esetleg több, fel tudja dobni néhány üzlet hangulatát, az nem kérdéses. Az azonban igen, hogy mindenhol helye van-e a zöldnek.

Ami jól működik egy nappaliban, az nem biztos, hogy helyénvaló máshol is, ezt mindannyian tudjuk. (Gondoljunk csak bele, hogyan mutatna három váza rózsa a konyhánkban..,) A virágokhoz alapvetően pozitív értékeket társítunk, ráadásul az illatuk is nagyban hozzá tud járulni a jókedvünkhöz, ám szó sincsen arról, hogy minden közegben „működőképesek” lennének. Ha elképzelünk egy bútorárusítással foglalkozó kis boltot, akkor nem esik ki ebből a vizionált képből egy szép virág az egyik sarokban – amely virág ugyanakkor már disszonáns lenne egy pékségben. A növények megválasztásával nagyon kell vigyáznunk. Vannak olyan helyek, ahova egyáltalán nem valók (elsősorban az élelmiszerrel is foglalkozó üzletekre gondolunk), de olyanok is léteznek, amelyben a komfortérzetünket nagyban elősegíthetik (például a példában is említett bútorboltban, de mondjuk egy játékboltot is fel tud dobni egy fikusz). Utóbbi helyeken ugyanakkor nagyon kell arra figyelni, hogy a választott virág részint ne hagyjon nyomot semmin, részint pedig hogy állandó törődést igényel – semmi sem lehet illúziórombolóbb egy száradó, kókadozó növénynél. Általános szabályok tehát nincsenek – hagyatkozzunk bátran az ízlésünkre, akkor biztosan nem fogunk mellémenni, s rosszul dönteni.

A diákmunkának sajnos a mai napig van egy kis negatív felhangja - pedig sokkal hasznosabb, mint gondolnánk!

Jó néhány évtizeddel ezelőtt a diákmunka nagyjából egyet jelentett a fizikai munkával: a fiatalok a gyárakban pakolták jobbról balra a tárgyakat, vagy címereztek a tűző napon. Éppen emiatt a hatékonyság is erősen megkérdőjelezhető volt - valószínűleg jogosan feltételezte mindenki, hogy ugyanekkora erőbefektetéssel kétszer ilyen jó eredményt is el lehetne érni, ha társulna hozzá valamiféle elszántság is. Ma már azonban más a helyzet: a diákmunka egy lehetőség, amivel bátran élhet mindenki. A legtöbb középiskolás, egyetemista diákszövetkezeteken keresztül keres nyári munkát, de sokan vannak olyanok is, akik közvetlenül a cégeket keresik meg, hogy tanulmányaik mellett rövidebb vagy hosszabb ideig munkához jussanak. A diákmunka a legtöbb esetben csak a nyári munkavégzésre vonatkozik, ami általában egy-két hónapig tart. A szakemberek szerint ilyen rövid idő alatt kevés élettapasztalatra tesznek szert a diákok, ugyanakkor az is tény, hogy a legtöbb fiatal erre lehetőségként tekint, azaz próbál minél jobban teljesíteni. Egyszerűen fogalmazva: a cégvezető jól jár, ha diákot alkalmaz - részint előfordulhat, hogy egyben az utánpótlást is neveli, részint pedig egy lelkes munkaerőt kap azokra a hónapokra, amikor a kollégák szabadságra menése miatt amúgy is problémás lehet a munkavégzés.

Talán nem is gondolnánk, de sok munkahelyen kulcskérdés, sőt, a jövőt is meghatározhatja, hogy van-e ebédszünet.

Vannak olyan munkahelyek, ahol az előírt nyolc órára alapban még rádobnak harminc percet - ez ugyanis az úgynevezett ebédszünet. Az ideális munkahelyen tehát reggel nyolcra mennek a munkatársak, délig dolgoznak, déltől fél egyig ebédelnek, majd fél egytől fél ötig ismét dolgoznak. Nem kell ahhoz minden összefüggést átlátnunk, hogy megértsük: ez a metódus a mai világban már működésképtelen - legalábbis, ha profitorientált a cégünk. Eleve a fél óra kiesés nem jó: aki abban az időpontban akar vásárolni, az zárt ajtókat talál, és valószínűsíthetően nem jön vissza később sem. Az ebéd ráadásul soha nem fél óra, egy kicsit mindig hosszabbra nyúlik. Ugyanakkor persze azt sem lehet, hogy egy az egyben megtiltsuk a dolgozóknak a napközbeni étkezést. A leghelyesebb tehát, ha kis túlzással szabad kezet kapnak: egyenek akkor, amikor megéheznek - de ebből a betérő vendégek, vásárlók semmit sem tapasztalhatnak! Ahol legalább ketten dolgoznak, ott ez könnyedén kivitelezhető, a gondok azokban az üzletekben vannak, ahol egyvalaki tartja a frontot. Gondoljunk csak bele, milyen hatása van annak, ha ő éppen a csirkepörköltet kanalazza, amikor belép egy vevő! Általános érvényű, minden helyzetre alkalmazható megoldás persze nincsen - a leghelyesebb talán, ha a dolgozóra bízzuk az ebédelés időpontjának a kiválasztását, s ő a tapasztalataira alapozva dönti el, hogy mikor engedélyez magának egy kis szünetet.

A globalizálódó világban a lokális hangsúlyozása kiveszőben van - de ez nem biztos, hogy jó nekünk.

Amikor egy-egy cégről azt halljuk, hogy az, hogy melyik városban van, igazából másodlagos, és ha egy óriás markoló ki tudná emelni, és áttenni egy másik helyre, akkor ott ugyanolyan jól működhetne tovább - nos, akkor első körben elismerően bólogatni szoktunk. Merthogy mi más lehetne a sikeres üzletmenet és üzleti gondolkodás egyik ismérve, mint az, hogy mindenhol működőképes? Holott a világ már nem feltétlenül ebbe az irányba megy - folyamatosan értékelődnek fel a helyi jellegzetességek, illetve az arra reflektáló, s esetenként branddé váló jelenségek, illetve termékek. S hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Egyszerű: ha egy kis boltunk van, akkor nyugodtan vállaljuk fel, hogy melyik városhoz tartozunk - negatív hatást senkiben sem fog kelteni, az egészen biztos, s ha csak egy vevő lesz, aki emiatt tér vissza hozzánk később, már megérte. A közösségi érzés erősítése egy kis üzlet esetében kulcskérdés - s ez nem csak mikroszinten (szomszédok, utca, városrész) hanem eggyel nagyobb fokozatban is működik (város, megye). Az ilyetén felvállalás ráadásul rögtön beszédtémát is szolgáltat: lehet beszélgetni a város valamely csapatának tegnapi meccséről, vagy akár a polgármester munkájáról beszélni.

A születésnapok, névnapok munkahelyi megünneplésére nincsenek előírások - de egy kicsit azért rásegíthetünk a spontaneitásra!

Persze nehogy félreérthetők legyünk: nem KELL folyamatosan ünnepelgetni egy munkahelyen - de egymás felköszöntése nem is arról szól, hogy habzsoljuk a tortát, kortyoljuk a tojáslikőrt. A kis ünnepek, amelyek nem járnak sem munkaszüneti nappal, sem különösebb rákészüléssel, néha elsikkadnak, holott komoly közösségkovácsoló erejük van.

Már eleve a munkahelyi ünneplés kiszakítja a dolgozókat az esetleges szürkeségből, ráadásul mindig van egy olyan munkatárs, aki észben tartja a kollégák születés-, illetve névnapját, tehát lesz valaki, aki erre készül, ajándékkal, virággal, esetleg otthonról hozott süteménnyel. Egymás megajándékozása ezen felül a csapat összetartását is erősíti, s nem csak amiatt, mert így elindul egy lánc, hanem (engem megajándékoztál, felköszöntöttél, én is megajándékozlak , felköszöntelek majd), hanem mert ezzel a gesztussal áttételesen a családiasság érzése is növekszik. Ez pedig, kell-e mondanunk, a munkahelyhez kapcsolódó pozitív érzéseket erősíti fel - s így áttételesen a hatékonyságot is nagyban növeli. Összességében tehát egy jó vezető nem tiltja el a dolgozókat az ilyenfajta ünnepléstől, de nem is adja utasításba a boldogságkeresést, mivel a spontaneitás az egyik kulcsa az akció sikerességének - ugyanakkor az első lépést meg is teheti, mondjuk azzal, hogy felköszönti valamelyik kollégát.

Mi a jobb: a teljes csönd vagy a duruzsoló zene egy kis üzletben? Inkább az utóbbira szavazunk!

Legyen bármilyen profilú kis boltunk, előbb-utóbb kénytelenek leszünk szembesülni egy látszólag szinte lényegtelen, ám valójában mégis az elvártnál sokkal nagyobb hatású problémával: szóljon-e valamilyen zene a háttérben üzletünkben, vagy legyen teljes csend?

A kérdésre közel sem egyértelmű a válasz. Akik a zene mellett vannak, azoknak nagyon kell arra vigyázniuk, hogy jól válasszák ki a megfelelőt - egy porcelán étkészleteket kínáló üzletben meglehetősen disszonáns lenne egy lendületes popslágereket elővezető rádió muzsikája, de ugyanilyen furcsán néznének (hallgatnának) a betérő vásárlók, ha a sarki pékségben komolyzene duruzsolna. Mielőtt azonban rávágnánk, hogy akkor legyen teljes csend, és el van intézve, jusson eszünkbe az is, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy minden egyes beszélgetést hallani lehet - a mi kollégáinkét is, és a vásárlókét is. Utóbbiakat pedig ez nyilvánvalóan zavarni fogja: ha például az említett porcelán étkészleteket kínáló üzletben megbeszélné a betérő pár, hogy melyik termék mellett tegye le a voksát, azt nem úgy szeretné megtenni, hogy közben minden szavukat hallja az eladó. Az ilyen apróságok azok, amelyek eltávolíthatják a vevőt - de ezzel párhuzamosan a jó zeneválasztás éppen oda is kötheti.

Hogy egy közösség nem csak egyének összességét jelenti, az már közismert - az azonban talán kevésbé, hogy a hatékonyság maximalizálásához szükség van az együttmozgás felerősítésére.

A csapatépítő tréningek sokáig amolyan "úri huncutságnak" tűntek: a legtöbben látatlanban ezekről azt gondolták, hogy nem mások, mint amolyan ál-foglalkozások, ál-beszélgetések, a végén óriási bulival, amelyeknek részleteiről másnap már nem akarunk hallani semmit.. Holott a csapatépítő tréningek, ha komolyan veszik a szervezők, a cégvezetők, nagyon is hasznosak: elsősorban ugyanis a közösséget építik, s így nem is annyira áttételesen annak hatékonyságát növelik. Ma már rengetegféle lehetőség közül válogathatunk, a szabadulós játékokon át a közös disznóvágáson vagy éppen paintball-csatározáson keresztül az akár több naposra nyúló túlélőtúrákig. Mindegyikben az a közös elem, hogy a résztvevők jobban megismerik egymást - s ez a későbbiekre (azaz a hétköznapokra) is komoly hatással van. A közös élmény önmagában is közelebb hozza egymáshoz a csapattagokat, ám ennél fontosabb, hogy a nem-hétköznapi helyzetben olyan tulajdonságok villannak fel, amelyeket a munkával eltöltött órákban rejtve maradnak. Összességében tehát mindenképpen érdemes a csapatépítésre időt fordítani - az egyszeri kiadás ugyanis nagyon gyorsan visszajön a hatékonyság megnövekedésével.

Nagyon sokan eleve nem érdeklődnek a pályázatok iránt, mondván azokat úgyis már lejátszották. Holott kis kutakodással egészen hasznos dolgokat találhatunk.

A versenyszféra egyik alapvetése, hogy az az üzlet fejlődik, amire van igénye a vásárlóknak.Ez valóban így van, ám ezt az igényt igenis lehet alakítani - ahhoz viszont feltétlenül tőkebefektetésre van szükség. A befektetés egyik legpraktikusabb módja pedig a pályázatok figyelése - és persze elnyerése. Sokan eleve nem tájékozódnak a különféle kiírások iránt, abból kiindulva, hogy vagy biztosan túl nehéz megfelelni a feltételeknek, vagy alapvetően már "lejátszották" ezeket a meccseket, azaz nincsen másról szó, csak bújtatott, személyre szóló támogatásról.

Nagy hiba lenne azonban ilyen előítéletek miatt nem tájékozódni! Tény, hogy a pályázatok elsöprő többsége komoly formai követelményeket ír elő - ám ma már lépten-nyomon találunk olyan apró cégeket, amelyek fő profilja a pályázatírás. ha hozzájuk fordulunk, sokkal nagyobb esélyünk van egy-egy kiírás elnyerésére. Sőt, abban is tudnak információt adni, hogy mely területeken érdemes pályázatokat keresni, s hol van a legnagyobb esélyünk a győzelemre.

Egy győzelem azonban kötelezettségeket is jelent, ám egy jól kialakított támogatási tervet azért nem különösebben nagy kihívás megvalósítani - ráadásul a cégünk így valóban óriási fejlődésen mehet keresztül. S akkor tényleg jöhet az igény alakítása!

Egy munkahelyen teljesen természetes, hogy vannak konfliktusok. Ezeknek azonban mindenképpen házon belül kell maradniuk. 

Nehezen indul a reggel, a munkahelyen mindenki idegesít, a kollégák különösképpen, összeomlik a számítógépes rendszer, gond van az elszámolással, összecsapnak a hullámok a fejünk fölött? - este fáradtan ülünk le a számítógép elé, s a közösségi oldalon egy bejegyzésben újságoljuk el ismerőseinknek, hogy milyen pocsék napunk volt a munkahelyünkön. Rendben van ez így?

Egyáltalán nem! Ahogy írtuk is, a munkahelyi konfliktussal mindenhol találkozunk, ám nagyon fontos, hogy ezek meg is álljanak a munkahelyen - annál rosszabb reklám nem is lehet, mint hogy a dolgozók rosszul érzik magukat egy adott helyen, s ezt kifelé is szóvá teszik. Persze, ezt nagyon nehéz mind kontrollálni, mind tudatosítani a kollégákban, de mégis meg kell próbálni: ma már egy cég arculatához nagyon erősen hozzátartozik a munkatársak külső kommunikációja is. Szó sincsen arról, hogy korlátozni kellene a dolgozók ilyen jellegű megnyilvánulásait - egyszerűen csak tudatosítani kell bennük, hogy amit megosztanak, az nem csak róluk szól, hanem adott esetben a cégről is. Ahogy korábbi bejegyzésünkben is írtuk, a vásárlók egy-egy kisebb céget keresve ma már automatikusan körülnéznek az interneten - s ha egy ilyen esetben maguktól az ott dolgozóktól is negatívumokat találnak, akkor nyilvánvalóan messzire elkerülik azt a helyet. A céghez való lojalitás az egyik legalapvetőbb követelmény ma már mindenhol, s ez különösen igaz a konfliktusos helyzetekre.