Sok előnye van annak, ha családtagjainkat is alkalmazzunk üzletünkben – de az is vitathatatlan, hogy emiatt később a fogunkat is szívhatjuk.

Önmagában az, hogy valamelyik családtagunk is a mi cégünknél dolgozik, egyáltalán nem meglepő, sőt: amellett, hogy ennek komoly (ha úgy tetszik, történelmi múltból eredeztethető) hagyományai vannak, rengeteg előnnyel is jár ez a fajta munka. Az időbeosztástól kezdve a bizalmon át az elszámolási problémák teljes kiküszöböléséig sorolhatjuk azokat a tényezőket, amelyek mindenképpen a pozitív oldalon kapnának helyet – tény és való, hogy ha mondjuk édesanyánkra bízzuk a reggeli műszakot a sarki kisboltunkban, akkor nem kell amiatt idegeskednünk, hogy esetleg nem tud elszámolni valami aprósággal: a családtagjaink pontosan tudják, hogy az üzlet mindig közös, így a haszon is. Igen ám, de ez a fajta foglalkoztatás veszélyeket is rejt: nincs olyan munka, amely ne hordaná magában a konfliktus esélyét. Ám míg ezeket egy sima munkaviszonyban valamiképpen meg lehet oldani (a főnök-beosztott kapcsolat nyilvánvalóan kínál egyfajta megoldási javaslatot: amit a főnök mond, az úgy van…), addig itt óhatatlanul is összemosódik a hétköznapi munkaviszony a családi kötelékekkel. „Amint beletanul, az üzletet majd továbbviszi a fiam”, halljuk sokszor, ám a legritkább esetben képzeljük oda mögé a kiegészítő mondatot – „és addig megpróbáljuk valamiképpen túlélni a folyamatos veszekedésekkel tarkított időszakot!” A leghelyesebb tehát, ha családtagjaink foglalkoztatásakor ugyanolyan szabályokat fektetünk le, mint a „sima” dolgozók esetében – magyarul a családi köteléket reggel nyolctól délután fél ötig zárójelbe tesszük!